Az iskola-tej programban résztvevők számának bővítését adminisztratív akadályok gátolják, még akkor is, ha a támogatás megduplázódva eléri a 800 millió forintot.
Örvendetes, hogy a kormány 400 millió forintról 800 millióra emelte az iskolatej-program keretét, de a programban résztvevők számának bővítését adminisztrációs akadályok gátolják – jelentette ki parlamenti interpellációjában Nagy Andor, a KDNP képviselője, hozzátéve, hogy éppen azokat a legnehezebb bekapcsolni, akik leginkább rászorulók lennének. A képviselő szerint jelenleg 100 ezer gyerek alultáplált és 20 ezren szó szerint éheznek Magyarországon.
Az ilyen programokban a közvetlen szomszédok is előttünk járnak – jelentette ki a kormánypárti politikus, aki az adminisztratív akadályokra utalva azt kérdezte: mikor tervezik az elszámolási és kifizetési idő jelenleg indokolatlanul hosszú lecsökkentését, s hogy a pályázók körét kiterjesztik-e a civil szervezetekre is…
Fogyasztói és oldalról egyaránt nőtt az igény a program iránt, ezért is döntöttek a költségvetési támogatás duplájára növelése mellett – mondta válaszában Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára. Beszámolt egy készülő rendeletről, amely a jövő évi programról szól, és olyan feltételeket szab, hogy a beszállítók, tejfeldolgozók is jogosultak lehetnek a támogatásra. Megteremtik továbbá az elektronikus pályáztatás és a kifizetési idő lerövidítésének feltételeit is. A képviselő a választ elfogadta.
Forrás: www.szabadfold.hu
(Az iskolatej-programmal kapcsolatban informatív cikket olvashatnak majd az Élelmezés 2011. január-februári számában, amelyben számos érintettet megszólaltatunk…)
Kérjük, írja le véleményét, tapasztalatát vagy fogalmazza meg kérdéseit blogunkban az iskolatej-programmal kapcsolatban!